Erre a csodálatos elismerésre szeretnénk Dr. Horváth József rákkutatót felterjeszteni! Amennyiben indokainkkal egyetértenek, kérjük Önöket segítsenek, hogy sikerülhessen neki!




Mindannyian olvashattuk, hogy 4 év leforgása alatt ez már a 6. kitüntetésben részesült a doktor úr.
Tudjuk, hogy nehéz körülmények közül, kemény munkával küzdötte fel magát oda, ahol most tart.
Ahogyan Bogdán László Cserdi polgármestere, úgy Ő is megmutatta, hogy egy roma ember is lehet becsületes és az emberekért sokat tevő.
Rengeteg felnőtt és gyermek életét mentette már meg, de legfontosabb érvünk a szerénysége.
Nem telik el nap, hogy ne osztana meg közösségi oldalán az emberek lelkére ható saját maga által írt idézeteket.
Úgy gondoltuk a sok tudományos elismerés mellett, mindenképpen megérdemelné tőlünk egyszerű emberektől az elismerést, hisz értünk küzd minden egyes percében.
Szeretnénk Őt az év "Lekiválóbb roma származású orvosa díjra" felterjeszteni, ezért amennyiben egyetértenek indokainkkal, kérjük Önöket segítsenek egy megosztással támogatni Őt, hogy sikerülhessen Neki!