Majkát és Caramelt lehet szeretni vagy sem, de amit együtt művelnek a nagy beteg gyermekekért, arról minden milliomos példát vehet az országban.Támogassuk tervüket néhány biztató és elismerő szóval!



Amint azt tegnap megírtuk Molnár Ferenc Caramel elhatározta, hogy koncert sorozatra indul, melyek bevételének felét felajánlotta a beteg gyermekek gyógyítására.
Rengetegen jeleztek vissza, hogy szívesen látnák őt településükön.
Majoros Petit, akit szintén jó szívéről ismertünk meg ma rendkívül megható sorokat tett közzé:
"Meghatódva olvastam, hogy barátomat Caramelt milyen nemes szándék vezérli.
Én tudom, hogy mennyire féltik kislányukat, hisz bár gyógyulttá nyilvánították a kis Szofit, rengeteg szörnyű percet éltek át.
Én is felháborítónak vélem, amiért a kormány rengeteg beteg gyógyítását utasítja el, mondván nincs rá pénz.
Én már régóta szerettem volna Caramellel együtt fellépni, ezért egyeztetés után közös álláspontra jutottunk.
Mivel Koncz Zsuzsát és Kovács Katit támadta a kormány, hogy jótékonykodni akarnak, mi úgy döntöttünk azért is megmutatjuk, hogy egyszerű zenészként, bár milliomosok nem vagyunk, nem is vágyunk rá, de a beteg gyermekek sorsa a legfontosabb számunkra.
Néhány hónapig csak azért fogunk koncertezni, sőt közös lemezt készíteni, amelynek bevételének teljes összegét felajánljuk a "halálra ítélt "gyermekek javára.
Talán példamutatásunk elgondolkodtatja a sok milliomost és a kormányt, hogy így is lehet ezt csinálni, hisz a pénz csak egy eszköz, ami önmagában nem jelenti a boldogságot, viszont számunkra nincs felemelőbb érzés annál, mint megmenteni ártatlan kisgyermekek életét:"
Szerintünk Majoros Peti és Molnár Ferenc Caramel újra megmutatták, hogy nem felejtették el honnan jöttek.
Amennyiben egyetért velünk, kérjük juttassák el ezeket a szavakat egy megosztással minél több emberhez és kommentben írják meg mely településen látnák őket szívesen!