Fiatal özvegy édesapa vagyok, kinek felesége 5 hete a Mennyekbe távozott. Nem kérek mást csak olvassák el hozzám intézett utolsó kérését erőt adva ezzel kislányom felneveléséhez!



Ádám vagyok, aki 10 éve házasodott össze feleségével, mondhatom szívből imádtuk egymást.
A teremtő mindent megadott nekünk, ami a boldogsághoz kell.
Rengeteget dolgoztunk, megteremtettük magunknak a tárgyi feltételeket, ami a családalapításhoz szükséges.
8 évvel ezelőtt megszületett kislányunk Gréta, aki teljessé tette a boldogságunk.
Sajnos feleségemről 4 évvel ezelőtt kiderült, hogy pajzsmirigy rákos.
Nem részletezem, mert megszakad a szívem, a lényeg, hogy 5 hete ezelőtt elvesztettük Őt.
Nincs nap, hogy titokban ne sírnék, olyankor, amikor kislányom nem látja.
"Ádám Drágám! 10 évig voltunk házasok és talán soha nem mondtam eddig, de Nálad jobb férjet el sem tudnék képzelni. Soha nem bántottál egyetlen szóval sem, figyelmes férj és apa vagy. Együtt döntöttük el, hogy gyermeket vállalunk, akitől annyi szeretetet kaptam, amit elképzelni sem tudtam. Tudom, hogy nagyon szereted, ezért nyugodt szívvel távozom, ha Isten magához szólít. Talán testem nem lehet Veletek már sokáig, de lélekben örökre mellettetek maradok. Nem akarom, hogy Gréta szomorúnak lásson, hisz emlékezz megfogadtuk, hogy vidám, boldog gyermekkort biztosítunk számára. Hamarosan 9 éves lesz, amikor én már talán nem lehetek Veletek, de ígérd meg, hogy nem sírsz azon a napon sem, hanem mosolyogva öleled, csókolod helyettem is!" 
Sajnos a mondatait követően néhány órával feleségem meghalt. Talán gyenge férfinak vélnek, de úgy gondoltam megosztom Önökkel történetünket, mert úgy érzem megszakad a szívem fájdalmamban. Kérem adják tovább szavaim, hogy minél többen felköszönthessék a ma 9 éves Tündérkémet, remélve azt , hogy kedvesem is látja ezt a Mennyekből! Minden biztató szót köszönök: Ádám"